Sok szerencsét magyarok!
A fenti jókívánságot sokszor volt szerencsénk hallani idén Lindauban, a 60. Rund Um tókerülő verseny helyszínén, természetesen főleg németül, de jó párszor magyarul is.
Több külföldre szakadt hazánkfia azért jött ki az idén a versenyre, hogy közelről láthassa a múlt évi meglepetés csapatot, a győztes magyar fiúkat és utólag is gratulálhasson nekünk a „történelmi” tettünkért.
Ugyanis magyar csapat még soha nem nyerte meg a helyi kékszalagot, ez általában a helyi osztrák, német és svájci nagymenő csapatoknak adatik meg, így a múlt évi győzelmünk mindenkit meglepett, és utólag is rengeteg jókívánságot és gratulációt kaptunk a helyi közönségtől.
Azon nem csodálkozott senki, hogy egy Libera nyerte meg a múlt évi kis szeles versenyt, de hogy egy helyismeret és komolyabb anyagi háttér nélkül induló magyar csapat vigye el az áhított trófeát, az bizony mély nyomokat hagyott a helyi versenytársakban.
Természetesen nekünk is feledhetetlen élmény és egyben az elmúlt év legnagyobb sikere volt az itteni győzelem, hisz Balatonon újra csak a második helyre értünk be a Kékszalagon.
Így nem volt kérdéses, hogy újra megmérettetjük magunkat, bár vérmes reményeink idén mégsem lehettek.
Technikailag ugyan jobb hajóval állhattunk a rajtvonalra:
Kiszélesítettük a hajót, kitoltuk a létrákat 8 méterre, az árbocot is megerősítettük, új kötelekre, csörlőkre, de még új vitorlákra is sikerült szert tennünk.
A múlt évi csapat is majdnem rendelkezésre állt, de csak majdnem.
A verseny előtt pár nappal kezelésre kellett mennie Sominak, a fordeckes kollégának, aki ezek után nem vállalhatta a versenyt és őt ilyen rövid idő alatt nem sikerült megnyugtatóan pótolni.
Esélyeinket az is csökkentette, hogy idén nagyon kevés alkalommal volt edzésünk, a hajó átépítése is elhúzódott, versenyeken is alig indultunk.
Éreztük, hogy idén ez kevés lehet.
A kikötő bejárata előtt egy talpon fel-le rohangáló katamaránok sem adtak sok okot a vérmes reményekre.
Az ultra könnyű Ventilo 28-as katamaránból mindjárt hármat vártak a versenyre, továbbá egy Extreme 40, a Red Bull is várható volt, és összesen hat (!) Libera nevezése történt meg, ami jelezte, hogy ebben az évben nehezebb menetre kell felkészülnünk.
A múlt évi nagy konkurensek, a „Wild Lady” nevű Wilke 49 és a Markus Ficht kormányozta „lillo” amúgy is már felkészültek belőlünk az előző évi fiaskó után, meglepetésre idén szó sem lehetett.
A múlt évben már tapasztalt nagy örömmel és szeretettel fogadják a csapatot most is a lindaui kikötőben ahol egymás mellé állítják a Liberákat: Telebox Due, lillo, Raffica, René, Carondimonio.
Érdekes volt látni, hogy a mi hajónk a legszebb állapotú és a mi csapatunk tűnik a legszervezettebbnek a liberás csapatok közül.
Pár év alatt eljutottunk oda, hogy a német és osztrák liberások a mi hajónkat nézegetik és szakértik a különböző technikai megoldásainkat.
A szokásos gyors összeszerelés után egyetlen egy nyitott kérdés maradt, mégpedig, hogy a tavasszal megrendelt új nagyvitorlánk időben megérkezik e.
Ugyanis az még nincs itt.
A régi grószunkat a korábbi évek alatt már teljesen leharcoltuk, azzal kis szélben szinte semmi esélyünk nincs, ám csütörtökön, a rajt előtti napon még semmi hír az új vitorláról.
Király Zsolti hosszan egyeztet a gyártó céggel, halvány ígéretet kapunk, hogy lesz vitorlánk, majd erre a halvány ígéretre alapozva Priczel Vilmos elindul Olaszországba a vászonért.
Pénteken reggel még semmi hír, majd végül délben kerül fel a vitorla Vili kocsijára, és indul hozzánk.
A távolság jó pár száz kilométer, még fel is kell szerelni a felhúzó kocsikat és kellene egy pár kört is menni az új vászonnal a rajt előtt, ami este fél nyolckor lesz.
Este hat órakor elkezdik sorban bedaruzni a Liberákat, a vitorlánkról és Viliről még semmi hír.
Minden Libera már a kikötő előtti vízen a rajtra készülődik, csak mi vagyunk a parton, a rajtig már csak fél óra.
Zsolti és a csapat harmada Vili elé megy, hátha tudnak segíteni a helyzeten, állítólag a bregenzi alagútban áll a kocsival valami balesetben vagy torlódásban, mi közben bedaruzzuk a hajót és várunk a csodálkozó és kicsit értetlenkedő közönség előtt.
Nő a nyomás a csapaton, láthatóan egyre idegesebbek vagyunk, Zsoltiék nem veszik fel a telefont.
A rajtig 16 perc, mikor futva megjelennek a srácok a parton az új vászonnal.
A tömegen nehezen jutnák át, ám végre minden és mindenki a hajón van, indulhatunk.
Lázas szerelés a vitorláknál, közben a motorosunk a rajtvonalra húz minket, nagyon gyorsan minden a helyére kerül.
Nagyvitorla felmegy a helyére, méretek, szerelvények stimmelnek, a rajtig kevesebb, mint négy perc, már megy a visszaszámlálás.
Ez meredek volt, de megérte, az új nagyvitorla gyönyörűen néz ki, bár kipróbálásra már nincs időnk.
A négy perc egy pillanat alatt eltelik, és már indulunk is.
19:30-kor a teljes mezőny napsütésben és kellemes, 3-as szélben elrajtol.
A rajt nekünk jól sikerül, ugyan a katamaránok élénkebb szélben indulnak felettünk, ám az összes libera előtt és fölött jövünk ki, folyamatosan élénkülő szélben vesszük fel az utazó sebességet.
Az első bója az északi oldalon Meersburg-nál van, amit egy takkon közelítünk meg.
Mintha zsinóron húznának minket, a lillo lemarad, a Telebox due alattunk, mögöttünk, folyamatosan egyre hátrébb kerül. Nem billegünk az egyenletes, kifújt szélben, a csapat is megnyugszik, egyelőre nem vagyunk rossz helyen.
A katamaránoknak még kedvezőbb ez az irány, mintha külön versenyen lennének, fél óra múlva az élmezőnyben hajózó többtestűeket csak a távolban látjuk.
A mezőny közel 400 hagyományos, egytestű hajója a rajtnál elmarad, fél óra múlva már alig látszódnak mögöttünk a távolban.
Elöl a katamaránok, a kisebbek körülöttünk, a nagyobbak előttünk, és így érjük el közel két óra után az első bóját.
A gyengülő szélben csökken a távolság köztünk és a katamaránok között, de a három fővel kisebb csapattal vitorlázó Telebox due is erősen közelít hozzánk.
Vesszük a Meersburgi bóját, a Telebox utánunk 2 perccel érkezik, a lillot nem látjuk.
Az előző évi nagy versenytárs, a Wilke 49 itt már teljesen lemarad, többet nem is találkozunk velük.
Közben lemegy a nap, beöltözünk az éjszakához, közeledünk az überlingeni pályajelhez.
Ezen a helyen híresen kevés szél van, most sem kell csalatkoznunk, a többtestű hajók mintegy gyöngysorként felfűzve pihennek a fordító bója környékén.
Lassan nekünk is elfogy a szél, Teleboxnak jól fizet a kisebb súly, teljesen ránk zárnak, és a szél felőli oldalon próbálnak elénk kerülni.
Zsolti is tolja fel a hajót, zárjuk a szöget, de már közel került a német hajó, méterekre vannak csak tőlünk.
Elővesszük a magyar csodavitorlát, a genakker boom végére kihúzott 200 %-os topgénoát.
Na, ilyen vitorlát liberán még nem láttak a helyi fiúk, így a német egységnek sincs, ezzel sikerül újra stabilizálnunk az előnyünket a konkurens libera előtt.
A szélcsendben álldogáló katamaránokon csendben figyelik, hogy mit művelünk, és próbálják előttünk venni a bóját.
Ez sikerül is még két Ventilo-nak, ám a Red Bull-nak már nem, sőt határozott backbord felszólításunkra még kénytelenek ki is térni előlünk az Extreme 40-es katamaránnal, kormánynál a kétszeres osztrák Tornado-olimpiai bajnok Roman Hagara-val.
Vesszük az überlingeni pályajelet, utánunk a Telebox és a nagy katamarán fordul.
Az idő éjfél felé jár, mögöttünk van az összes libera, jó sok katamarán, na meg a teljes mezőny, így jó hangulatban indulunk a svájci oldalon levő Romanshorn felé.
Az éjszakában a hold egyelőre alig ad fényt, ezért szinte korom sötétben húzzuk fel a blisztert.
Elsőre nem sikerül, de még másodikra sem, vissza kell húzni a vitorlán keletkezett csomó miatt.
Telnek a percek, a fordecken küzdenek a fiúk, de csak lassan haladunk az egyre közelebb záró német egység előtt.
Harmadik próbálkozásra fent a 300 nm-es vitorla, megyünk tovább, tartjuk a liberák közti vezető pozíciónkat.
Az élbolyban vitorlázó katamaránok eltűnnek az éjszakában, mi a déli part felé vesszük az irányt az élénkülő szélben.
A taktika jónak is tűnik, folyamatosan, jó tempóban haladunk, de csak a Telebox-ot tudjuk kontrolálni, a többi hajóról semmi információnk nincs.
Teljesen megközelítjük a déli partot, a szél határán vitorlázunk, ami határozottan újra gyengülni kezd.
A német egység vízközépen marad, mi a déli parton lapozunk a bója irányába, míg egyszer csak igen jó tempóban kerül elő az északi partról a lilló.
Egy pillanatra meglepődünk, de két gyors halzolás után eléjük kerülünk és szorosan fogjuk a konkurens hajót.
Eközben elveszítjük a német egységet, valahol vízközépen lehetnek, de a Lillo előtt stabilan hajózva közelítjük a déli bóját.
A rommanshorni bójához közelítve a lillo kihalzol az északi irányba, amit mi nem reagálunk le időben, és egy keskeny szélcsíkon mellénk, majd elénk kerülnek.
Ugyanezen a szélcsíkon megjelenik a Telebox is, és szinte harsogva rohan el felettünk a két libera, tőlünk alig 50 méterre.
Hozzánk nagyon lassan terjed le a szél, közben a két konkurens veszi az utolsó bóját és az élénkülő szélben határozottan megindulnak a kb. 20 km-re levő befutóirányába.
Lassan, nagyon lassan elérjük mi is a bóját, majd tanakodva tovább húzzuk a déli oldalt.
Ezt sokáig nem tehetjük, gyors ütemben csökken a vízmélység is, fordulunk és felvesszük mi is az irányt.
Hajnali 3 óra felé járunk, ez a holtpontot, az éjszakai vitorlázást egyszerűen nem lehet megszokni.
Fáradtak nem vagyunk, de álmosak és kedvetlenek igen, kicsit fázunk is a lassan újra élénkülő szélben.
A versenytársak eltűnnek az éjszakában, előbb kapták meg a frissülést, szinte teljesen egyedül hajózunk az élmezőny után.
A topgénoa fent marad, és a lassan megerősödő szélben újra teljes kerettel száguldunk az éjszakában. A hold is már erős fénnyel világít, határozottan javul a hajón a hangulat, bár még emésztjük a jelenlegi pozíciónkat.
Lassan újra fordul a kocka, új leosztás, az eddig előttünk haladó hajókra jó tempóban zárunk rá, még az egyik Ventilot is méterekre közelítjük meg.
A német libera alattunk, gyengébb szélben, de még jó tempóban halad, a lilló pedig próbál felénk, elénk zárni, az élénkebb szél irányába.
Mi középen, lassan de folyamatosan haladunk a befutó irányába.
Lassan elkezd felkelni a nap, melynek gyenge fényében végre láthatóvá válik, hogy lényegében egy helyen, 1-2 km-en belül hajózik a teljes élboly.
Elöl a Ventillok, majd a Red Bull, és rögtön utánuk a liberák, mindez közel 9 órai vitorlázás után.
Az újabb szélfrissülésben a katamaránok megint elkezdenek élni, és bár tompább szögeket mennek, mint mi, ám azt jó gyorsan teszik, így látható, hogy a már csak pár kilométerre levő befutót hamarabb fogják elérni.
A Telebox némileg jobb pozícióban van, de még megverhető, ugyanis látszólag nekünk kedvez az élénkülő szél.
Lillo újra kezd lemaradni, már csak mögénk tud besorolni, így velük szemben zárni tudjuk a szöget.
Hamarosan lövés jelzi, hogy befut az első katamarán, az egyik Ventilo 28, a svájci Sonnenkönig az idei győztes.
A part menti széllel lassan, de biztosan kicsúszik alólunk a Telebox, és mi még egy ellenáramlásba is belefutunk, ami végképp eldönti a küzdelmet.
Közben befut a második Ventilo 28-as is, majd rögtön az Extreme 40- es "Red Bull"
A Telebox due négy perccel a nagy katamarán után fut be, majd mielőtt mi is beérnék, még egy katamarán bemegy közöttünk.
A lillot szorosan fogva reggel 5 óra 22 perckor, több mint 9 óra vitorlázás után mi a 6. helyen futunk be.
Ennél jobb helyre számítottunk, de az is tény, hogy több katamaránt és a Teleboxon kívül az összes liberát sikerült magunk mögé utasítani.
A szombat esti határidőig a 409 induló hajóból csak 30 hajónak sikerül befutnia a teljesen leálló szélben, így a vasárnapi díjátadón igen kevesen lettek értékelve.
Mi megkapjuk a libera osztályban elért második helyért az ezüstérmünket, és a rendezőség külön is megköszöni nekünk, hogy részt vettünk a versenyen, illetve jelzik, hogy feltétlenül számítanak ránk jövőre is.
A csapat: Király Zsolt, Czibor András, Mahl Krisztián, Lange Péter, Kövér László, Rudas László, Edelényi- Szabó Zsolt, Horváth Balázs, Várkonyi Csaba, Karácsony Jana, Óvári István, Puskás Tamás, Csiszár Zsolt, Jankovits András, Németh Erika.