Bavaria Yachts Hungary

Négykezes – jó szélben az igazi

Négykezes – jó szélben az igazi

Zsinórban harmadszor is megnyerné Komenda Norbert a Bavaria hajóosztályok számára kiírt tavaszi regattát

Amikor két esztendeje októberben a balatonlellei BL Yachtclub kikötőjéből útnak indult az úgynevezett első négykezes – azaz kétfős legénységgel rendezett – vitorlásverseny, maguk a rendezők sem gondolták, hogy egy igazi sikersztori megszületésének voltak a tanúi. Idén a tavalyi évhez hasonlóan egy tavaszi és egy őszi regattán mérkőzhetnek meg egymással a Bavaria tulajdonosok, akik közül a 2015-ben mindkét versenyen győzni tudó Komenda Norbert triplázásra készül, míg a főszponzor, a Rudi Trans első embere, Turós László sem szeretné az első helynél alább adni.

A Bavaria 32-esek 2013 óta alkotnak külön hajóosztályt a balatoni vitorlásversenyeken, és a típus szerelmesei immár több, saját viadallal büszkélkedhetnek a magyar tengeren. Ilyen például négykezes verseny – amelynek az a lényege, hogy a hajókon mindössze ketten lehetnek –, melynek a harmadik szezonja kezdődik a hétvégén. 2016-ra a kategóriák száma is megnőtt, hiszen idén a 32-sek mellett a 37-es és Bavaria Open kategóriában is győztest hirdetnek. Sőt, a 32-es hajóosztály esetében immár ranglistaverseny lett a négykezes, ami beleszámít az év végi összetett értékelésébe. Nem csoda, hogy a résztvevők valamennyien a győzelemért szállnak vízre szombaton.

Ott lesz a rajtnál az eddigi három regatta győztese: a 2014-es első Berkes Attila, illetve a tavaly mindkét futamon Sailana nevű Bavaria 32-es vitorlásával az élen végző Komenda Norbert.

„Ez a négykezes verseny kifejezetten jó kezdeményezés, mert maga a távolság is nagy kihívás két ember számára egy ekkora vitorlással. Mindenképpen szeretném folytatni a győzelmi sorozatomat. A hajó rendben van, a pünkösdi regattán egy éles teszttel zártuk a négykezesre való felkészülésünket. A magam részéről a jobb, naposabb időben bízom, mert ebben az esetben igazán kellemes vitorlázni”– mondta Komenda Norbert.

A viadal főszponzorának, a Rudi Transnak a tulajdonosa is arra készül, hogy három dobogós hely után végre megnyerje a versenyt.

„Állandó partneremmel, Kövér Lászlóval állok rajthoz. Rengeteget edzettünk a verseny előtt, beállítottuk a hajót, azaz megtettünk mindent a jó szereplésért. Eddig mindhárom regattán dobogós helyen zártunk – kétszer harmadikok, egyszer pedig másodikok lettünk –, így mindketten úgy látjuk, itt az idő az első győzelem megszerzésére. Annak örülnénk a legjobban, ha igencsak szeles idő lenne szombaton, mert az nekünk kedvezhet majd”– jelentette ki Turós László.

 

IV. Rudi Trans négykezes vitorlásverseny West 2016

Időpont: 2016. május 21.
Helyszín: Balatonlelle BL Yachtclub
A nevezés helye és ideje:2016. május 20-án 16.00 – 19.00 óra és 2016. május 21-én 07.00-08.00 óra között a verseny helyszínén.
Kormányosi értekezlet: 2016. május 21.  08.00 – 08.15 óra között a kikötő épületben vagy a kikötő épület előtti területen (Balatonlelle).
Versenypálya: Balatonlelle – Keszthely (Nagymóló) – Balatonlelle közötti vízterületen lesz kijelölve.
Versenytáv:82 km (légvonalban)
Tervezett rajtidőpont: 2016. május 21. 09.00
Befutási limit:2016. május 21.  20.00